Kocsis Ida Anna : Az én dalom

Egy dal zendül meg a szívemben:
Nincs szövege, kottája sincs.
Mégis oly lágyan simogat...
Számomra drága, drága kincs.
Egy dal, amelyhez nem kell hárfa,
Sem zongora, sem cimbalom,


E dalt a szívem húrján játszom,
Ez a dal csak az én dalom.

 

Nagyon furcsa érzésem van, szívem dobog, hasam forog!

Szerelem

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Elrévedezni némely szavadon,
Mint alkonyég felhőjén, mely ragyog
És rajta túl derengő csillagok.

Én nem tudom, mi ez, de édes ez,
Egy pillantásod hogyha megkeres,
Mint napsugár ha villan a tetőn,
Holott borongón már az este jön.

Én nem tudom, mi ez, de érezem,
Hogy megszépült megint az életem,
Szavaid selyme szíven símogat,
Mint márciusi szél a sírokat!

Én nem tudom, mi ez, de jó nagyon,
Fájása édes, hadd fájjon, hagyom.
Ha balgaság, ha tévedés, legyen,
Ha szerelem, bocsásd ezt meg nekem!
(Juhász Gyula)

Szávay Gyula: A szív

Az eszedet, ha akarod,

Akinek tetszik eladod,

Vagy bár akárhová teszed:

Mindegy, azt mondják legföljebb rá,

Hogy hová tetted az eszed.

A két karod ha akarod,

Serény munkára zavarod,

Kenyérre váltod erejét,

Vagy, hogyha tetszik, összefonhatod:

Megteheted mert a tiéd.

De a szíved a tiéd-e?

Hová te küldöd, siet-e?

A haragodra vajj mit ád?

S tudod-e sti terveid közt, 

Hogy mt hoz a hajnal álma rád?

Jön egy akárki - idegen, 

Színét se láttad sohasem

S viszi a szíved, meg se kérd,

Hurcolja gyötri, át nem adva

A magáét a tiedért...

Tudom, nekem is van szívem, 

Az is szakasztott csak ilyen.

Elvész az is mind tudatlan,

És sírva, ríva összetörve,

 Tér vissza a haszontalan.

Laren Dorr: Lennék...

 

Lennék Napod, ha nappal lenne,

fényessé tenném hajnalod,

bíborral festeném este a felhőt,

hogy gyönyörködj, ha akarod.

 

Felhő lennék, ha őszidő lenne,

langy esőt sírnék, mert messze vagy,

aztán esőcsepp lennék, rád esnék,

s gördülve csókolnám arcodat.

 

Köd lennék, ha hűvös lenne,

fehér, vidám, mi nem ragad,

ködkarjaimmal ölelném tested

s megnyitnám előtted utadat.

 

Hópihe lennék, ha tél hava lenne,

mit egyetlen céllal repít a szél,

elolvadni gyönge kezedben,

s míg elmúlnék, érezném: enyém e kéz.

 

Szél lennék, ha új tavasz lenne,

elfújnám messze a tél hidegét,

hajadba bújnék tincseiddel játszva,

míg nevetve mondanád: most már elég.

 

S mi lennék, ha itt lennél velem?

Mindenség lennék, hol nincsenek napok,

égbolt lennék éjfekete éggel,

hol nem ragyog más, csak a Te csillagod.